


Egy görög sportolónak pozitív lett a doppingtesztje
MH/MTI 2024. augusztus 6. kedd. 11:11 Az ország küldöttségének vezetőit hétfőn délután értesítették, a sportoló versenyzői jogát pedig felfüggesztették. Arról, hogy kiről van szó, vagy melyik sportágban érintett, nem közöltek információt. Eddig mindössze néhány doppingeset akadt a párizsi játékokon. Írta a Magyar Hírlap

A kizárt Kipyegon mégis megkapja az ezüstérmet
MH/MTI 2024. augusztus 6. kedd. 10:54 A táv döntője drámai véget ért a Stade de France-ban, mivel a favorit Kipyegon – az 1500 méter kétszeres címvédője és a szám budapesti világbajnoka– csak második helyen ért célba honfitársa, Beatrice Chebet mögött, ráadásul utóbb kizárták, mivel az utolsó előtti körben belerúgott az etióp világcsúcstartóba, Gudaf Tsegaybe. Az …

Mihambo izgalmas versenyt vár női távolugrásban
MH/MTI 2024. augusztus 6. kedd. 10:19Frissítve: 2024. augusztus 6. 10:21 „Nagyszerű, hogy újra teltház van a stadionokban, és látni azt a sok embert, akik velünk együtt örülnek és támogatnak bennünket, sportolókat” – mondta a 30 éves német távolugró, majd hozzátette, hogy a tömeg szurkolása olyan erőt ad, amellyel az atléták jobb teljesítményre képesek. Mihambo három …

Tovább jutott a férfi kajak négyes a középdöntőbe
Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István és Tótka Sándor (j-b), valamint Pál Zoltán edző (fent j) a férfi kajak négyesek 500 méteres versenyének előfutama előtt a 2024-es párizsi nyári olimpián a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. augusztus 6-án Fotó: MTI/Kovács Tamás Írta a Magyar Hírlap

A 3×3-as kosárlabdatorna is eldőlt
MH/MTI 2024. augusztus 6. kedd. 7:57Frissítve: 2024. augusztus 6. 8:58 Férfiak:1. Hollandia (Jan Driessen, Dimeo van der Horst, Arvin Slagter, Worthy de Jong)2. Franciaország (Lucas Dussoulier, Timothe Vergiat, Jules Rambaut, Franck Seguela)3. Litvánia (Sarunas Vingelis, Gintautas Matulis, Aurelijus Pukelis, Evaldas Dziaugys) Nők:1. Németország (Marie Reichert, Elisa Mevius, Sonja Greinacher, Svenja Brunckhorst)2. Spanyolország (Vega Gimeno, Sandra …

A 3×3-as kosárlabda-torna is eldőlt
MH/MTI 2024. augusztus 6. kedd. 7:57Frissítve: 2024. augusztus 6. 8:00 férfiak:1. Hollandia (Jan Driessen, Dimeo van der Horst, Arvin Slagter, Worthy de Jong)2. Franciaország (Lucas Dussoulier, Timothe Vergiat, Jules Rambaut, Franck Seguela)3. Litvánia (Sarunas Vingelis, Gintautas Matulis, Aurelijus Pukelis, Evaldas Dziaugys) nők:1. Németország (Marie Reichert, Elisa Mevius, Sonja Greinacher, Svenja Brunckhorst)2. Spanyolország (Vega Gimeno, Sandra …

Labdarúgás: Spanyol-francia döntő lesz a férfiaknál
MH/MTI 2024. augusztus 6. kedd. 7:13 A gól nélküli első félidő után meglepetésre az afrikai együttes szerezte meg a vezetést, majd egészen sokáig őrizte is az egygólos előnyt, de a franciáknak a 83. percben sikerült egyenlíteniük. A meccs végén – már a ráadásban – hosszú percekig ellenőrzött a videóbíró egy tizenhatoson belüli egyiptomi kezezést, de …


A magyar sportolók keddi programja a párizsi olimpián
SM 2024. augusztus 6. kedd. 6:26 A magyar női kézilabda-válogatott Lille-ben lép pályára a negyeddöntőben, ellenfele a svéd válogatott lesz. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány irányította együttese két-két győzelemmel és vereséggel, valamint egy döntetlennel csoportja harmadik helyezettjeként lépett tovább a legjobb nyolc közé, míg a skandinávok másodikként zártak a hatosukban. A magyar–svéd párharc győztese a francia–német …