Nagy az érdeklődés a középiskolás fiatalok részéről az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia iránt

A 33. Országos Tudományos és Innovációs Olimpián 14–19 éves elsősorban kreatív fiatalok indulhatnak önálló projekttel határon innen és túl. A versenyre már eddig is többen adtak be pályázatot, és nagyon sokan érdeklődnek a diákok és tanárok körében egyaránt.

Fontos, hogy a végső 2023. november 27-i határidőre beadják a kidolgozandó vagy megoldandó természettudományi, matematikai, környezetvédelmi ötlet, illetve feladat legfeljebb kétoldalas vázlatát. A beadott pályázatok közül a bírálóbizottság kiválasztja a továbbjutókat, akiknek 2024. április 8-ig lesz lehetőségük a projekt részletes kidolgozására, és prezentálására.

A 2023–2024. évre meghirdetett OTIO első három helyezettje (összesen tíz pályázó) 200–500 ezer forint, míg a további 10-15 kiemelt dicséretes pályázó 100 ezer forint jutalomra lesz jogosult, illetve különdíjban részesül a legsikeresebb határon túli fiatal is. Az első három helyezett a felvételi eljárás során plusz pontban részesül a legtöbb egyetemen. Az olimpián legeredményesebben szereplő 8-10 iskola 800 ezer–egymillió forint támogatásban, a legeredményesebb tanárok 600–800 ezer forint egyszeri elismerésben részesülnek.

A három I. helyezett részt vehet a kétfordulós EU Fiatal Tudósok Versenyén, ugyanis a hazai verseny része az európai versenysorozatnak. A legjobbak további rangos nemzetközi versenyekre is eljuthatnak pl. az Egyesült Államokban megrendezendő tudományos versenyek olimpiájára (Regeneron ISEF), valamint szakmai utakon, fórumokon, kutatóheteken, akár a Nobel-díj-átadási ünnepségén is részt vehetnek.

A verseny részletes felhívása a www.innovacio.huvalamint a www.otio.hu portálon olvasható. Nevezni az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia honlapján lehet a www.otio.hu/nevezes oldalon.

Írta a Magyar Hírlap