Kapás Bogi nyíltan beszélt félelmeiről

A világbajnok magyar úszónő már korábban bejelentette visszavonulását, ebből kifolyólag sok utolsó versenye lesz. Februárban megvolt az utolsó nagymedencés vb, majd nyáron jöhet az Eb, valamint az olimpia. A katari világbajnokságon 400 méter vegyesen ötödik hellyel búcsúzott, ezt követően a televíziónak nyilatkozva el is sírta magát – írja a Bors.

Bogi legújabb bejegyzésében nem titkolja, várhatók még tőle könnyek az évben.

„Az utolsó nagymedencés világbajnokságomat egy olyan úszással zártam, ami újra én voltam. Pontosan így képzeltem el, úgyhogy nagyon boldog vagyok! Idén ennyi a célom: Még egyszer megtapasztalni, hogy milyen teljes alázatossággal felkészülni és a legnagyobb bátorsággal versenyezni. Úgy érzem ez a verseny most lendületet adott ehhez – na meg az a tény, hogy velem vagytok!” – írta Bogi, aki 2014-ben, legelső világbajnokságán szintén ötödik helyet szerzett. Öt évvel később, 2019-ben nyert aranyérmet 200 méter pillangón.

Természetesen valószínűleg végig fogom bőgni ezt az évet, ez van – írta búcsúzóul Bogi, aki a tervek szerint idén decemberben úszik utoljára.

Írta a Magyar Hírlap